FELNŐTTEKNEK AJÁNLOTT VÉDŐOLTÁSOK

Felnőtteknek ajánlott védőoltások

A védőoltásokat a közvélemény, gyakran az orvosi gondolkodás is, kizárólag a gyermekek védelmét szolgáló beavatkozásként tartja számon és csak kevésbé közismert, hogy a felnőtteket veszélyeztető fertőzések jó részével szemben is van hatásos immunizálás.

Felnőttkori oltások ütemezésének ajánlása letölthető itt.

OLTHATÓSÁGI KÉRDŐÍV FELNŐTTEKNEK: letölthető itt.

 

Influenza elleni védőoltás ( 3Fluart, Fluarix, Vaxigrip, Vaxigrip Tetra, Agrippal, IDFlu 15µg)

Az adott influenza szezonban elérhető oltóanyagokról tájékozódjon oltóorvosánál vagy gyógyszerésznél.

Az influenza fertőzésről itt olvashat részletesen

Az influenzajárványok idején a halálozás az átlag fölé emelkedik("excess subunit"), ami jórészt a 65 éven felüliek "előrehozott halálozásból" ered. A mortalitás szinte kizárólag a vírusfertőzést követő bakteriális felülfertőzésből, főleg a pneumococcus pneumóniából adódik. E két betegség okozta halálozást az influenza és a pneumococcus oltásokkal a felére lehetne csökkenteni.

Influenza ellen oltandók a 60-65 éven felüliek, valamint a speciális kockázati csoportok tagjai: idült keringési- és légzőszervi betegségben, anyagcsere-betegségben, veseelégtelenségben, haemoglobinopathiában szenvedő felnőttek és gyermekek; hosszantartó aszpirin-terápiában részesülők és a foglalkozásuknál fogva veszélyeztettek. A vakcina két influenza-A és egy influenza-B vírust tartalmaz, ezeket a WHO évente jelöli ki, az epidemiológiai viszonyok figyelembevételével. Az influenza vakcina aktuális összetételét lásd  az "Influenza" menüpont altt. Az újraoltás évente indokolt.

Az influenza elleni vakcináknak, az előállítási technikának megfelelően, három változata van: (1) elölt, teljes vírust tartalmazó készítmény ( 3Fluart), (2) hasított ("split", Fluarix, Vaxigrip, IDFlu) és (3) felületi ("surface",Agrippal ) vakcinák lehetnek forgalomban.

A mellékhatások általában jelentéktelenek. Az immunitás várható aránya - a vírus- és a vakcina-antigének azonossága esetén - 65 éves kor alatt 70-90%, idősebbekben, illetve immunológiailag károsodottakban ennél alacsonyabb lehet.

 

 

Súlyos pneumococcus fertőzés elleni védőoltás ( Pneumovax 23, Prevenar13)

A pneumococcus fertőzésről itt olvashat részletesen

 A pneumococcus (pncc) elleni oltás mindazon esetekben indokolt, ahol az influenza vakcináció is javasolt!A pneumococcusoknak több mint 90 szerotípusa ismert. A poliszacharid oltóanyag a 23 leggyakoribb és kiemelkedően patogén törzs protektív antigénjeit tartalmazza. A vakcina 2 éven aluliakban nem immunogén!

A poliszacharid védőoltás (Pneumovax 23) az invazív pneumococcus fertőzések (sepsis, meningitis) kivédését célozza. Indokolt a 60 év felettiek, továbbá mindazon kockázati csoportok oltása (anatómiai vagy funkcionális asplenia, diabetes, immunkárosodott állapot, idült keringési- vagy légzőszervi betegségben, asztma, dohányzás, nephrosis stb.), ahol a pneumococcus fertőzés súlyosabban zajlodhat.Immunológiailag súlyosan károsodottakban és nagyon idős korban az oltás hatékonysága gyengébb!

A védettség időtartama hosszú. Rendszeres emlékeztető oltás nem javasolt, csak különleges körülmények esetén (léphiányos állapot, liquorrhoea, stb.). Ezeknél a felnőtteknél 5-10 év időközzel két oltás javasolt, amit 65 éves kor felett meg kell ismételni. Krónikus betegeknek egyetlen oltás elég, amit szintén 65 éves kor felett ismételni kell, ha eltelt 5 év az első oltástól számítva.

Az elmúlt időszakban új típusú , immunológiailag előnyősebb , konjugált oltóanyag  ( Prevenar 13) került kidolgozásra, mely kortól függetlenül adható. Ez csak 13 pneumococcus típus ellen véd.  Ezzel az oltónayaggal  javasolt a kockázati csoportúak első oltása, amit legalább 2 hónap időköz után ki lehet egészíteni a szélesebb hatásu poliszacharid oltóanyaggal.

                                                                                    

 

Hepatitisek (HAV, HBV) elleni védőoltások 

( Havrix, Avaxim, VAQTA,  EngerixB és HBVAX PRO és kombinált: TWINRIX)

A Hepatitis A fertőzésről itt olvashat részletesen

A Hepatitis B fertőzésről itt olvashat részletesen

Hepatitis A vírus (HAV) elleni aktív védőoltások állnak rendelkezésre (Havrix, Avaxim, Vaqta),  melyek elölt vírust tartalmaznak. Célszerű oltani a foglalkozásuknál fogva fokozottan veszélyeztetetteket, a kockázati csoportok tagjait (májbetegek, homoszexuálisok, intravénás kábítószer-élvezők stb.), és a fertőzött területre utazókat.

Az első oltást követően 10-14 nap múlva alakul ki a védettség. A tartós védelemhez egy második oltás is szükséges, mely az oltóanyagtól függően, 6-60 hónap múlva esedékes.

A hepatitis B elleni oltóanyagok ( Engeriy B, HB VaxPro) a vírus felszini fehérjéjét tartalmazza. Oltási sorozat nyújt hosszútávú véldettséget, melyet 0.-1.-6. hónapos időközzel adnak be.

Hepatitis B (HBV) elleni aktív immunizálás a munkájuk miatt veszélyeztetettek (leginkább az egészségügyi dolgozók), az intravénás kábítószerrel élők, homoszexuálisok, májbetegek, vérrel-, vérkészítményekkel gyakran kezeltek, valamint a fertőzöttekkel szoros kontaktusban levők esetében indokolt. Fontos a magas fertőzöttségű területre utazók és ott hosszabb ideig tartózkodók oltása is.

Hepetitis A és hepatitis B ellen kombinált oltás is rendelkezésre áll ( Twinrix). Oltási sorozat alakít ki védettséget: 0.1. 6 hónapos időközzel. Felnőtteknek szükség esetén gyorsított oltási séma is felajálnható ( 0.7.21. napon) amit a 12 hónap múlva egy ismétlő oltás zár le.

 A nemzetközi utazás előtt legalább 2 (-6)  héttel érdemes utazás-egészségügyi és oltóközpontot felkeresni, ahol pontos tájékoztatást adnak az uticél járványügyi helyzetéről, a szükséges megelőzési módokról és a védőoltásokat is be tudják adni.

 

Kullancs-encephalitis (tavasz - nyári encephalitis ) elleni védőoltás

A kullancsencephalitis fertőzésről itt olvashat részletesen

Az oltóanyagok elölt vírust tartalmaznak ( FSMEImmun, Encepur). Az első oltást követően 1-3 hónap múlva, majd 5-12 hónap múlva adott  oltási sorozat után alaklul ki a tartós védettség, melyet emlékeztető oltásokkal erősítenek meg. 

 A nemzetközi utazás előtt legalább 2 (-6)  héttel érdemes utazás-egészségügyi és oltóközpontot felkeresni, ahol pontos tájékoztatást adnak az uticél járványügyi helyzetéről, a szükséges megelőzési módokról és a védőoltásokat is be tudják adni.

Diphtheria – tetanus – (pertussis és IPV) elleni védőoltás ( ADACEL, BOOSTRIX,  BOOSTRIX POLIO és DULTAVAX)

A három betegségről itt olvashat részletesen: Diphteria,Pertussis, Tetanusz

Ismeretes, hogy az oltással biztosított immunitás általában kevésbé tartós, mint az, amely természetes úton, betegség vagy tünetmentes átvészelés hatására alakult ki. A védettség a diftéria (torokgyík) vonatkozásában máris oly mértékben kezd csökkenni, hogy a csoportimmunitás kellő szinten tartása érdekében a fejlett országokban, így hazánkban is, tervezik a lakosság 10 évenkénti, rendszeres, emlékeztető oltását. Az oltóanyag célszerűen tetanusz (merevgörcs) elleni komponenst is tartalmaz majd, ezáltal egyszerűsíthető lesz a sérültek tetanusz elleni védelme is.

Az utóbbi időben egyre több közlemény szól arról, hogy a nyugati országokban, a még nem oltott csecsemők között növekedik a pertusszisz (szamárköhögés) esetek száma. A megbetegedés rendszerint valamelyik szülő elhúzódó, nem jellegzetes, bronchitisnek vélt köhögésével hozható kapcsolatba, amely az alaposabb vizsgálatok szerint atípusos pertussisnak bizonyul. Ennek megfelelően nincs kizárva, hogy a felnőttkorra kialvófélben lévő, vakcinációs eredetű pertussis immunitás is megerősítésre szorul majd. E célra az újonnan kifejlesztetett, kevésbé reaktogén, úgynevezett "acellularis" pertusszisz vakcinák alkalmazása látszik célszerűnek (Boostrix, Boostrix polio).

 

Meningococcous meningitis /Invazív meningococcus elleni védőoltások (Menveo, Nimenrix,  Menjugate, NeisVac, Bexsero és Trumenba)

A meningococcus fertőzésről itt olvashat részletesen.

A betegség előfordulásának második csúcspontja a 12-26 éveseket érinti. Európában - döntően - a C és a B szerocsoportú meningococcus felelős ezért a gyorslefolyású, súlyos kórképért. Emiatt a legtöbb európai országban ajánlott az oltás csecsemőknek és  fiatal felnőtteknek. 

Földrajzi elhelyezkedéstől függően más-más szerocsoport okozhat járványokat. Ez figyelembe véve kell a megfelelő oltóanyagot alkalmazni külföldi utazás előtt (Menveo, Nimenrix). A meningococcus C ellen védelmet nyújtó konjugált oltóanyagok (Menjugate, NeisVac).

 5 éves kor felett egyetlen oltás elég a védelemhez, ami 3-5 évig tart. Akik ennél régebben kaptak oltást és utazásuk vagy alapbetegségük (léphiány) kapcsán veszélynek vannak kitéve, az oltás ismétlése javasolt. Gyógyszertári forgalomból szintén elérhető a B szerocsoportú meningococcus ellen védelmet adó Bexsero és a Trumenba vakcina, ami olyan felnőtteknek javasolt, akik alapbetegségük vagy egészségi állapotuk miatt az invazív meningococcus betegség fokozott kockázatának vannak kitéve. A megfelelő védelem kialakításához 2 oltás szükséges legalább 1 hónap időközzel.

A nemzetközi utazás előtt legalább 2 (-6)  héttel érdemes utazás-egészségügyi és oltóközpontot felkeresni, ahol pontos tájékoztatást adnak az uticél járványügyi helyzetéről, a szükséges megelőzési módokról és a védőoltásokat is be tudják adni.

 

Humán papillomavírusok (HPV) elleni védőoltások (Silgard - HPV 6, 11, 16, 18 ellen; Cervarix - HPV 16, 18 ellen, Gardasil9  - HPV 6,11,16,18,31,33,45,52,58 ellen, Silgard - HPV 6,11,16,18 ellen )

A humán papillómavírus fertőzésekről itt olvashat részletesen

Ezzel az oltóanyaggal kezünkbe került a második „daganat-ellenes" vakcina. A humán papillomavírusok igen népes csoportját több mint 100 genotípus alkotja. A bőrön és a nyálkahártyákon, mikrosérüléseken át bejutva okoz elváltozást. A csoport egyharmada felelős a méhnyak (cervix)-, a méhtest-, a hüvely- és a végbél (rectum) karcinóma,- valamint a genitális szemölcsök (condyloma acuminata) kialakulásáért. A leggyakoribb, ún. magas malignitású genotípusok a 16, 18, 31, 33, 45, 52, 58, míg a leggyakoribb alacsony malignitásúak a 6 és 11 típusok, amik a nemi szemölcs kialakulásáért felelősek. Európában évente (2011-es adatok) 34.000 új méhnyakrák-esetet jelentenek, 13 ezer halálesettel, míg Magyarországon évente 1.200 új esetet regisztrálnak! A hazai ijesztően magas szám oka a hiányos rákszűrés. Évente több mint két és félmillió nő szűrése helyett 600.000 nőt vizsgálnak.

Háromfél oltóanyagot dolgoztak ki 2, 4 illetve 9 különböző HPV típus ellen.

·          Cervarix:  16 és 18-as típus okozta elváltozások ellen véd.

·          Silgard:  6, 11, 16 és 18-as típus okozta elváltozások ellen véd. (2018-tól a 9 komponensű oltóanyag váltja fel).

·          Gardasil 9: 6, 11, 16, 18, 31, 33, 45, 52, 58-as típus okozta elváltozások ellen véd.

Mindhárom oltóanyag tartalmazza a  16 és 18 –as típust. 70%-ban ezek okolhatók a méhyakrákért, a hüvely bemeneti-, a pénisz-, a  hangszalag- és a végbélnyílás rákos elvéltozásáért.

A 6 és 11 as típusok okozzák leggyakrabban (90%) a nemi szemölcsöket (kondilóma).

A 31, 33, 45, 52, 58-as típusokkal kíbővített oltóanyag már 88%-át „lefedi” a rosszindulatú elváltozást előídéző HPV törzseknek. 

 Mindhárom oltóanyag a HPV adott típusának tisztított fehérjéit tartalmazza, így, betegséget nem okoz. Az oltóanyagok terápiás célra nem alkalmasak, azaz, a már kialakult betegséget nem gyógyítják.

Gyakori kérdések:

HPV pozitív nő oltható-e? Igen, hiszen az oltóanyag többféle HPV elleni véd, ezekkel való fertőzés esélye is fennáll.

A már meglévő szöveti elváltozást hogyan befolyásolja az oltás? Az oltóanyag csak megelőzésre szolgál. Meglévő elváltozás mellett is adható az oltóanyag, vagy folytatható az oltási sorozat. 

Férfiak melyik oltóanyaggal oltandóak? Náluk a nemi szemölcs elleni védelem is nagyon fontos, emiatt a 9 komponensű oltóanyag javasolt.  

Lehet-e HPV fertőzést kapni az oltástól? Nem. Az oltóanyagban - az immunológiai folyamat szempontjából fontos -  vírus fehérjerészecskéje van, ami betegséget nem okoz.

Mi a legidősebb kor, amikor kérni lehet az oltást? 45 éves nőket vizsgálatok az utolsó tanulmányokban és náluk is az oltóanyagban lévő típusok okozta rákmegelőző állapotokat jelentős mértékben csökkentette az oltási sorozat.  Életmódtól, szexuális partnerváltástól függően, idősebb korban is ajánlott az oltás.

Fontos szabály: Az oltás nem helyettesíti a rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálatot!

Hasznos honlapok: WWW.hpvdoktor.hu,  www.daganatok.hu

 

„Gyermekbetegségek” elleni oltások felnőttkorban

A betegségekről itt olvashat részletesen: diphteria, pertussis,tetanusz, poliomyelitis, morbilli, mumpsz,rubeola, varicella,

Hazánkban a védőoltással megelőzhető "gyermekbetegségek" elleni védettséget a kellő időben adott védőoltások biztosítják. Egyes betegségek (diphteria=torokgyík, pertussis=szamárköhögés, poliomyelitis=járványos gyermekbénulás, tetanusz=merevgörcs) elleni vakcinák már több évtizede szolgálják a megelőzést.További betegségek ellen (morbilli=kanyaró, rubeola=rózsahimlő, mumpsz=járványos fültőmirigy-gyulladás, varicella=bárányhimlő) viszonylag újabb készítmények állnak rendelkezésre. A gyermekkori oltások esetenként felnőttek között is alkalmazásra kerülhetnek.

Fiatal felnőttek esetében szükséges lehet az MMR (mumpsz-morbilli-rubeola elleni)-oltás, ha a gyermekkori immunizálás megtörténte kérdéses vagy külföldi tartózkodáshoz igazolni kell a biztos védettséget (pl. az Amerikai Egyesült Államokba való letelepedéskor, vagy járványos területre való utazáskor). Rubeola ellen a gyermekkorban nem immunizált vagy bizonytalan védettségű fiatal nőket a teherbeesés előtt, illetve közvetlenül a szülés utáni időszakban MMR-rel (Priorix, MMRVaxPro) kell oltani. Varicella (Varilrix, Varivax) ellen azokat a fiatal felnőtteket célszerű immunizálni, akik gyermekkorukban a betegségen nem estek át. Az a tapasztalat ugyanis, hogy itt a szövődmények a gyermekkorhoz képest gyakoribbak és súlyosabbak, különösen a varicella-zoster-vírus (VZV) okozta pneumonitis lehet veszélyes. A fiatal, szeronegatív nők immunizálásával a terhességi és a perinatális varicella súlyos gondjai is elháríthatók. A bárányhimlő elleni oltásból 2 adag szükséges, 4-6 hét időközzel.

Az idősebbek oltása részben az immunrendszer gyengülése miatt válhat szükségessé, amikor is a korábbi oltásokból vagy átvészelésből származó védelem fokozatosan hanyatlik, másrészt mind több mikrobáról derül ki, hogy az időseket is megbetegíthetik. Mivel időskorban a problémák döntő többségét a légúti infekciók okozzák, ezért a respirációs ágensek elleni védelem alapvető fontosságú (pl.: pneumococcus, influenza).

Frissítve: 2019. 02. 08.